felnötteknek

Korábbi pályázataink

Forgó Morgó rajzpályázat 2015

A 2015-ös Forgó Morgó rajzpályázatra több mint 1250 rajz érkezett, és 29 iskola is részt vett a versenyen. A gyerekeknek a készülő Forgó Morgó a tengeren című mesekönyv meséihez kellett illusztrációkat készíteniük. A 2016-ban a Föld Napja kapcsán megrendezett díjátadó és könyvbemutató ünnepségen 25 gyermek és 3 iskola vehette át az értékes nyereménycsomagok egyikét a Tropicarium különtermében.

A rendezvényen a rajzpályázat zsűrielnöke, Gyurkó Imre festőművész-rajztanár a pályázatok sokszínűsége mellett azt hangsúlyozta, hogy mennyire ügyesen ragadták meg a gyerekek alkotásaikban a környezetvédelmi üzeneteket, milyen kreatívan ábrázolták a történet egyes jeleneteit.

Dr. Halász János, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a mesekönyv szakmai lektora az energiahatékonyság és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát hangsúlyozta.

A gyerekek és a vendégek Halpern Bálint biológus segítségével ismerkedhettek a Tropicarium hatalmas akváriumában úszkáló állatokkal.

A program végén pedig Sásdi Zsolt víz alatti operatőr: Az óceán óriásai című filmjét tekinthették meg a rendezvény meghívottai, és kérdezhették is a búvárt a tengeres kalandjairól.

Az elsősorban óvodás és kisiskolás korosztály számára készült mesekönyvből a gyerekek megismerhetik a forgó-morgó műszert: a villanyórát, megtanulhatják, mit mutat meg a színpompás címke: az energiacímke, miért fontos elolvasni a kötelező olvasmányt: a készülékek használati útmutatóját, vagy szelektíven gyűjteni a hulladékot, még az elektronikai hulladékot is. Olyan fogalmakat is megismerhetnek belőle, mint az energia, az üvegházhatás és a klímaváltozás. Sőt, a tengerparton még vízbiztonsági tanácsokat is kaphatnak a búvároktól, amelyek akár folyók, tavak vagy a tenger partján is segíthetik a biztonságos kikapcsolódásukat.

A mesekönyvhöz Peresztegi Hanna, a Forgó Morgó rajzpályázat általános iskola felsős kategóriájának harmadik helyezettje és Szerkesztői fődíjasa írta az alábbi könyvajánlót:

Peresztegi Hanna: Könyvajánló

Ismeritek Forgó Morgót? És tudjátok mi az energiacímke? Na és hogyan kell spórolni?

Mészáros Fanni új mesekönyvében, amelyet gyönyörű gyerekrajzok díszítenek, játékosan tanulhattok a takarékoskodásról. Mindebben pedig segít nektek Forgó Morgó, a kedves kis villanyóra, no meg Kati és Peti, a két iskolás tanuló, akik most tanulnak spórolni. Most bizony felmerül a kérdés: hogyan lehet spórolni? El sem hinnétek, mennyit takarékoskodnátok azzal, ha leoltjátok a villanyt, ha kijöttök a szobából, vagy ha energiatakarékosabb mosógépet használtok!

Kati és Peti a tengerre indulnak, és Forgó Morgó is velük tart. Búvárkodnak, és mélyre merülnek, megtisztítják a gyönyörű tengert a sok szeméttől, és észreveszik, mennyi üveg, gumi és egyéb alkatrész van eldobálva. Hiszen ezek újrahasznosíthatóak!

Kati és Peti boldogan gyűjtik szelektíven a hulladékot, és mindig elolvassák a használati útmutatót. Forgó Morgó pedig büszke a kis tanítványaira. Elbúcsúzik Tőlük, és útnak indul: hiszen még sok gyereket kell meglátogatnia. Nálad már járt?

A mesékből 2017. során készült el Forgó Morgó mese- és foglalkoztató füzete, melyben kreatív feladatok is támogatják a gyerekek fejlődését, környezettudatosabbá válását. (A füzet ezen a honlapon a gyerekek/mesekönyvek pont alatt elérhető.)

 

Forgó Morgó rajzpályázat 2016

A 2016/17-es tanévben, összhangban a körforgásos gazdaság célkitűzéseinek meghirdetésével, a Forgó Morgó kampány is új lendületet vett, és színre lépett Forgó Morgó testvére, Körforgó Morgó, aki a körforgásos gazdaság megvalósításán munkálkodik.

A 2016-os rajzpályázat során a gyerekeknek Körforgó Morgó világát, a körforgásos gazdaságot kellett megrajzolniuk, melyben egy újabb mese, a Forgó Morgó a tengeren mesekönyv cselekményét folytató Az új barát című történet segítette őket. A győztes alkotásból készült el Körforgó Morgó két puzzle-je.

A rajzpályázat legjobb alkotásai illusztrálják a 2018. márciusában megjelent új mesekönyvet.

Továbbá szintén a rajzpályázat 6 alkotása került az óriás Körforgó Morgó puzzle-ra, mely 2017. május 7-én az Európa Napon debütált!

246